A Magas-Tátra turistaútjait járva ne lepődjünk meg azon, ha útközben egy kőrakáson, egy nagyobb sziklán, a menedékházaknál, az útkereszteződésekben, a parkolókban, feltűnő vagy kevésbé feltűnő helyen, egyszóval bárhol a természetben egyszer csak egy kis festett követ találunk. Ezek nem véletlenül vannak ott, ahol megtaláltuk őket, ezek a kis kövek ugyanis akár az egész országot bejárhatják.Mik azok a vidám kövek (Veselé kamene)?A vidám kövek olyan kövek, amelyeket valaki megfestett és elhelyezett a természetben. A vidám kövek célja, hogy boldoggá tegyenek bárkit, aki a köveket készíti vagy megtalálja. A festett kövek különösen a gyerekeket, de a felnőtteket is szórakoztatják.Aki nem szeretne köveket festeni, de szeretne bekapcsolódni a játékba, más módon is csatlakozhat a kezdeményezéshez. Ha találunk valahol egy követ, készítsünk róla egy fényképet, és töltse fel az erre létrejött Facebook-csoportba. A kövek alkotói így követhetik nyomon, hova utaznak a köveik.Hogyan lehet bekapcsolódni a játékba? Kétféle módon kapcsolódhatunk be a vidám kövek játékába. Az egyik lehetőség megfesteni a köveket és elhelyezni a természetben, a másik pedig megtalálni ezeket a köveket. Mi a teendő, ha vidám követ találunk?1. Találjuk meg a köveket. A vidám kövek el vannak rejtve a természetben, az utcán vagy a parkban, csak figyelni kell. 2. Készítsünk fotókat a vidám kő mindkét oldaláról és osszuk meg a Facebook-csoportban. A posztban ne felejtsük el megadni a kő hátoldalán olvasható irányítószámot és a helyet, ahol megtaláltuk. 3. Rejtsük el a köveket, lehetőleg minél messzebb attól a helytől, ahol megtaláltuk. Elrejthetjük egy másik völgyben, egy másik településen, egy mellékutcában vagy bárhol. Néhány kő így be fogja járni egész Szlovákiát.Forrás: https://www.vesele-kamene.sk/Fotó: Nagy Árpád (2021. június 20, Kis-Tarpataki-völgy) A Tátra északi oldalán, Lengyelországban is találkozhatunk festett kövekkel, ott azonban egészen más célja van ennek a kezdeményezésnek. A „Pebble dream” (Kavics álom) elnevezésű akcióban időről időre adományokat gyűjtenek valamilyen társadalmi kezdeményezés számra. Ennek során júniusban és júliusban az Önkéntes Hegyimentők Egyesülete (GOPR) részére lehet adományokat felajánlani.A játék életre hívói kifestették és útnak indították ezeket a kis köveket, hogy azok eljussanak hozzánk, nekünk pedig lehetőségünk van arra, hogy a játék révén önkéntes felajánlásokkal támogassuk az éppen aktuális, időnként változó (most éppen a GOPR-t) társadalmi szervezetet, kezdeményezést.Ha találunk egy kavicsot, becsüljük azt meg, majd ezen a linken ajánljunk fel bármilyen összeget a „kavicsért”, a kavicsot pedig tartsuk meg emlékként.Ha nem szeretnénk megtartani a kavicsot, helyezzük el egy másik, az emberek és a környezet számára biztonságos helyre (menedékházban, egy padon, a piactéren, a peronon), hogy azok, akik támogatni szeretnék a kezdeményezést, megtalálják azt.Ügyeljünk arra, hogy a kavics fotóját bejegyzésként töltsük fel az alábbi linken található Facebook oldalra, és írjuk meg, hogy hol találtuk a kavicsot.Júniusban és júliusban a hegyekben a mentőakciók során használt eszközök – defibrillátorral ellátott elsősegély csomag és technikai felszerelések – beszerzéséhez járulhatunk hozzá a kis kavicsokért felajánlott adományokkal.
Hogyan lehet bekapcsolódni a játékba?